A Csipke Vendégházak Mezőkövesden várják a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. A nyaralók frissen felújított, jól felszerelt, egész évben működő mezőkövesdi szálláshelyek. A hangulatos nyaralók a matyó népművészetéről is ismert Mezőkövesd üdülőterületén, Észak-magyarország leghíresebb termálfürdőjétől, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőtől 300 m-re, a központhoz közel, mégis csendes, nyugodt környezetben találhatók. A nyaralóktól a Zsóry-gyógyfürdő főbejárata 5 perces sétával elérhető. Két vendégházunk egymással szemben az utca két oldalán helyezkedik el. Mindkét nyaraló önálló vendégház, saját kerttel, udvarral, külön bejárattal, parkolóval.
Csipke33 Vendégházunk, két szinten 3 szobával, első és hátsó fedett terasszal, erkéllyel, jól felszerelt konyhával, nappalival, fürdőszobával, zárt kerttel várja az üdülni vágyókat.
Két szoba franciaágyas és kihúzható kanapés, a harmadik két különálló ággyal rendelkezik. A tágas nappaliban szatelit TV biztosít szórakozási lehetőséget.
Vendégházunk 4-8 személy kényelmes elhelyezését tudja biztosítani.
A fürdőszobában zuhanyzó, mosdó, WC található.
A kertben szalonnasütésre, grillezésre, bográcsozásra van lehetőség. Az udvarban kerti bútorok, hintaágy, napozóágy található és zárt parkolás biztosított.
SZÉP kártyát elfogadunk.
Kikapcsolódás:
• kert
Internet kapcsolat:
• Vezetékes Internet hozzáférés áll rendelkezésre az összes szobában.
Parkolási lehetőségek:
• A hotel saját parkolója ingyenesen áll a vendégek rendelkezésére.
Gyermekek:
• 4 év alatti gyermekeknek ingyenes a szállás a szülők szobájában, ha nincs szükség pótágyra.
Gyermekekkel utazik? Csoport számára keres szállást? Rendezvényt szervez?
Kérjen ajánlatot!
Foglalási feltételek:
• A szálloda érvényes hitelkártyaadatok megadása nélkül csak 18:00 óráig tartja fenn a szobát.
• A szálloda csak garanciaként kéri a hitelkártya adatait, és kizárólag meg nem jelenés vagy késedelmes lemondás esetén terheli meg a kártyát.
• A foglalás legkésőbb az érkezés előtt 2 nappal, 18:00 óráig mondható le kötbérmentesen.
• Késedelmes lemondás vagy meg nem jelenés esetén a kötbér egy éjszakára eső szállásdíj.
Biztonsági információ:
Az Ön személyes adatai és hitelkártya információi biztonságos csatornán, titkosított SSL protokoll segítségével érkeznek be és kerülnek továbbításra a kiválasztott szálloda felé. Szobafoglalási rendszerünk sosem terheli meg a hitelkártyát, mindig közvetlenül a szállodának kell fizetni.
Árfolyam információ:
Ez a szálloda a szobaárakat magyar forint (HUF) pénznemben adta meg és a szobafoglalást is így fogja visszaigazolni. Ha ettől eltérő devizát választ ki, a szobaárakat átszámítjuk az Ön kényelme érdekében. Ez az átszámítás csak tájékoztató jellegű és az átváltási árfolyamok ingadozásai miatt különbözhet a ténylegesen fizetendő összegtől.
Adók és díjak:
• Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót (300 HUF személyenként, éjszakánként).
• 18 év alatti személyeknek nem kell idegenforgalmi adót fizetniük.
Fizetési módok:
• Csak készpénzben lehet fizetni. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.
• A szálloda SZÉP kártyát elfogad.